Iskolára hangoló (iskola-előkészítő) program

Győzelem a lurkóknak már a suliba lépéskor

Ez a szolgáltatás azért született, hogy gyermeked felkészülten, vidáman, határozottan, a tanulás örömével érkezzen az iskolába. (A kudarcok meg elkerüljék őket a szomorúsággal együtt.) Hahó, bajnok sulisok!

Korosztály: 5-7 év

    Rendeld meg a szolgáltatást, vagy tedd fel kérdésedet!

    Az oldalt Google reCAPTCHA védi, az űrlap használatával ezt elfogadod, valamint az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat. Google Adatvédelem és ÁSZF

    Iskolára hangoló (iskola-előkészítő) program Iskolára hangoló (iskola-előkészítő) program

    Mi motivált engem az iskolára hangoló (iskolára-előkészítő) program megalkotására?

    SZÜLŐI TAPASZTALATOK alapján indítottam el ezt a szolgáltatást, mert gyakran felkerestek elsős anyukák, hogy gyermeküknek gondjuk akadt az iskolával. Konkrétan kínlódtak, nem akartak suliba menni, toporzékoltak, gyomorgörcsük volt az egésztől, úgy érezték a gyerekek, hogy nem képesek felvenni a fonalat, nem ment a számolás, az olvasás, az írás, lassúság jellemezte őket, nehezen illeszkedtek be és csak jöttek a fekete pontok, a kritikák, a negatív élmények az iskolával kapcsolatban.

    Szeretném ezeket mind megelőzni az ISKOLÁRA HANGOLÓ (iskola-előkészítő) programmal, és az a célom, hogy pozitív érzésekkel, sikerekkel éljék meg már az első évet a gyerekek, legyenek felkészültek életük egyik kiemelkedő, fontos és meghatározó állomására.

    Mi az iskolára hangoló (iskola-előkészítő) program?

    Az iskolaérettség fizikai, pszichés, és szociális alkalmasság, amely az iskolai életmódra való felkészítést jelenti. A gyermeked sikeres iskolakezdéséhez, az optimális indulási esély megteremtéséhez nyújt segítséget az ISKOLÁRA HANGOLÓ (iskola-előkészítő) program.

    A lurkók felkészítése természetesen már az otthoni és az óvodai környezetben megalapozódig. Az ISKOLÁRA HANGOLÓ (iskola-előkészítő) program egy komplex foglalkozás, amely teljesen a gyermeked egyéni képességeire van szabva. Egyedülálló módon készíti fel az ifjoncokat a zökkenőmentes és magabiztos iskolai sikerekhez.

    Mért van szükség az iskolára hangoló (iskola-előkészítő) programra?

    Az első osztályba lépés jókora lelkesedéssel és elvárásokkal indul. Ahhoz, hogy gyermeked határozottan és összeszedetten érkezzen az iskolába a tanulás, a beilleszkedés, a magatartás, és az érzelmi területeken szükséges erős alapokat biztosítani.  

    Itt volt (van) a vírus, bezárások, a nagy létszámú vegyes óvodai csoportok. Vajon hatékonyan fel tud készülni gyermeked az iskolára?


    Mit kerülhetsz el az iskolára-hangoló programmal? 
    • A tépelődést, hogy vajon milyen lesz a gyermekednek az iskolában.
    • A bizonytalanságot az egyre magasabb iskolai elvárások miatt.
    • A gyomorgörcsöt, hogy lemarad és hiányosságokkal érkezik az iskolába.
    • A kudarcokat az iskolai teljesítménnyel kapcsolatban. 
    • A fejlettlen képességek negatív következményeit a tanulásban, beilleszkedésben, magatartásban és érzelmi területen
    • Az iskolához szükséges ismeretek hiányát.
    • Az írás, az olvasás, a számolás előkészülésének kialakulatlanságát.  
    • A figyelem elkalandozását.
    • Az emlékezet bizonytalanságát.
    • A gondolkodás kisebb intenzivitását.

    Miben bízhatsz az iskolára-hangoló programmal?
    • Az iskolához szükséges magabiztos tudással fog rendelkezni gyermeked.
    • Egyéni, a saját képességeinek ütemében történik a találkozás. 
    • Közben a személyisége is prímán formálódik
    • A szókincse sokasodik.
    • A kudarcok elkerülik
    • Kialakulnak a képességek a tanulás, beilleszkedés,  magatartás, és az érzelmi területeken.
    • Az ismeretei bővülnek
    • Acélosra alapozódik az írás, olvasás, számolás előkészültsége.
    • A figyelem, emlékezet, gondolkodás intenzíven és fáradhatatlanul szárnyaló lesz.
    • A feladattudata kialakul, az önálló munkavégzéssel együtt.
    • Mindez szuper változatos sokszínű játékokkal.
    • Aztán megérkezünk, és itt is a bajnok sulis!

    Hogy is van ez? A szeptemberi iskolai évkezdéshez a tudás, a gondolkodás, és a személyiség is jól megformálódik a sikerességhez. 😊 

    Hahó, bajnok sulisok!

    Mi az első lépés?

    Az első lépés a gyermeked előzetes iskolafelkészültségi képességfelmérése, amely után az esetleges hiányok észrevételével korrigáljuk a felmerülő elakadást. Ezek mellett céltudatosan elindulhat az iskolakezdéshez szükséges alapkészségek elsajátítása.

    (Ha úgy érzed te tudod jól, hogy mire van szüksége gyermekednek és elmondod nekem, akkor a felmérésre talán nincs is szükség. Ebben az esetben külön jelezd felém és átbeszéljük közösen, hogy miben tudnánk igazán segíteni gyermekedet.)

    Hogyan épül fel az iskolára hangoló (iskola-előkészítő) program?

    Heti egyszer találkozunk:
    1. Megérkezünk, egymásra hangolódunk, beszélgetünk. 
    2. Felfrissülünk és / vagy erőforrásokat formálunk. Éppen azt tesszük amire szüksége van gyermekednek.
    3. Képességet erősítünk.
    4. Intellektuálisan is edzünk, örömmel tanulunk. 
    5. Motiválódunk.
    6. Játsszunk.
    7. Na és persze közben szórakozva roppant jól érezzük magunkat. 

    A PROGRAM HÁROM NAGY EGYSÉGRE TAGOLHATÓ, Deákné B. Katalin egyéni, speciális fejlesztő módszerével haladva.

    Kiemeltek az alábbi területek:

    A meglévő ismeretek felelevenítése, megerősítése: a matematikai alapjártasságok (magabiztos számfogalom kialakítása 10-es számkörben), az írás, az olvasás, és a gondolkodáshoz szükséges képességek fejlesztésére is sor kerülhet.

    És még?

    És még az ismeretbővítés; műveletvégzés 10-es számkörben, ismerkedés a hangzók-betűk kapcsolatával, a finommotorika-, a figyelem-, a memória fejlesztésével, és még sok újszerű területtel ismerkedhet meg gyermeked.

    És még?

    És még előző területek elmélyítésével foglalkozunk, amely képessé teszi a gyermekedet az önálló feladatmegoldásokra, azok értelmezésére, a betűfelismerésre, a vonalkövetésre, a kitartó figyelem megvalósítására, és még számos más képességre.

    Az összes részképességet jócskán megmozgatjuk, mindent, ami a sulihoz kell. Közben igazodva gyermeked egyéniségéhez. 😊

    Mennyi idő szükséges az eredményekhez?

    Minimum 6 hónap, de legalább 8 hónap.

    Ahhoz, hogy tényleg erős alapokat alakítsunk ki idő kell, de hidd el megéri, mert gyermeked felkészülten, elégedetten, összeszedetten, és derűsen érkezik majd az iskolába. Hiszen hétről hétre készülünk, foglalkozunk a sulival, ismerkedünk az ottani feladatokkal.

    Közben akár ezt is érezheti majd:

    Izgatottan várja a feladatokat, csupa kihívás és móka, és még jókedvű is, hogy már nem csak „ovis” feladványokat oldhat meg. Egyszerűen iskolára kész lesz! 😊

    Miért érdemes csatlakozni?

    Hogy gyermeked megszerezze: 

    A magabiztos tudást az iskolai követelményekhez.

    Megtapasztalja a tanulás örömét, játékosságát, így kezdje meg a sulis életet… 

    Hasznos gyermekednek, mert:

    Az egyéni találkozások alkalmával minőségi időben részesül, ez csak az ő ideje. 😊 

    Igencsak megtaláljuk és folyamatosan keressük a pozitívumait, erősségeit.

    Minden apróságot értékelünk, megbeszélünk és kibeszélünk.

    Giganagy ösztönzéssel, segítséggel, motivációval kezdheti meg évet.

    Ízelítőt kap abból, ami szeptembertől megtapasztalhat.  

    Hogyan segíthet a szülő?

    Biztasd, szeresd, tölts sok minőségi időt gyermekeddel. Beszélgessetek a pozitív iskolai élményeidről, a suliról, annak a környezetéről. Vagyis arról, hogy mi várható az iskolában…

    Ajánlom neked, tudatos szülőnek az iskolára hangoló (iskola-előkészítő) programot:

    • ha fontos neked, hogy felkészült legyen gyermeked az iskolára, ebben a segítségére szeretnél lenni és partnerként kezelni,
    • ha tapasztalni szeretnéd:
      • gyermeked diadalait az iskolában,
      • hogy eszméletlenül jól érzi magát,
      • játszva beilleszkedik,
      • az iskolai követelményeket gördülékenyen veszi,
      • barátokra lel,
      • és vígan tevékenykedik.

    Miért is jó az egyéni foglalkozás?

    Szívből gyermekednek! 😊 

    Árak

    Iskolaérettségi felmérés: 15.000 Ft (60-90 perc)

    Ebből tudom meg, hogy miben tudom még jobban erősíteni gyermeked. Pontosan azért, hogy az intellektuális adottságait, ahol éppen tart figyelembe vegyem és együtt magabiztosan haladjunk a bajnok sulis élet felé.

    Nézd csak meg, ezen csomagok közül választhatsz:

    • találsz 45 perces alkalmat,
    • de 60 percest is, amiben bizony fejlesztőtorna is van,
    • na meg 90 perceset is, ahol duplázhattok is

    Nektek melyik lehetőség a legjobb? 😊

    EGYÉNI heti találkozások:

    go
    1 alkalom
    (45 perc / alkalom)

    7.000 Ft
    plusz
    4 alkalom
    (45 perc / alkalom, 6000 Ft)
    24.000 Ft
    szuper
    6 alkalom
    (45 perc / alkalom, 5000 Ft)
    30.000 Ft

    Ha azt tapasztalod, hogy gyermekednek az iskolára hangoló (iskola-előkészítő) program mellett jól jönne megelőzésképpen egy kis fejlesztőtorna, akkor ez a pörgős csomag pont nektek való:

    pörgős-go
    1 alkalom
    (60 perc / alkalom)

    10.000 Ft
    pörgős-plusz
    4 alkalom
    (60 perc / alkalom, 9000 Ft)
    36 000 Ft
    pörgős-szuper
    6 alkalom
    (60 perc / alkalom, 8000 Ft)
    48 000 Ft

    Ha úgy érzed egy találkozás alkalmával dupla hatékonyak is lehetünk, akkor irány a dupla csomag:

    dupla-go
    1 alkalom
    90 perc / alkalom
    13.000 Ft
    dupla-plusz
    4 alkalom
    90 perc / alkalom
    45.000 Ft
    dupla-szuper
    6 alkalom
    90 perc / alkalom
    57.000 Ft

    Referenciák

    Rólam mondták

    Katika nagyon jól érezte magát a foglalkozásokon, örömmel járt és felszabadultan, ügyesen végezte a gyakorlatokat. Amelyik feladat egy kis nehézséget okozott, Timi segített Neki, alaposan és kedvesen elmagyarázta, megmutatta, hogy hogyan végezze el őket! Köszönjük szépen a sok segítséget, a sok biztatást. ♥️

    Keszthelyi Márti

    A kisfiam nagyon jól érezte magát a foglalkozásokon, és mindig kérdezgette, mikor megy legközelebb. Úgy látom, Timi megtalálta vele a hangot, és nagyon jó feladatokat talált ki neki.

    Heckenast Anna Karolina

    Beszéljük meg! Nektek miben segíthetek?

    Kérj tőlem ingyenes konzultációt, ami egyáltalán nem jár kötelezettséggel.  😊

    Ha egyszerűen csak kérdéseid vannak? Bizonytalan vagy, hogy valóban ez a nektek való? Keress bizalommal, írj nekem és visszahívlak, hogy minden kérdésedre választ kapj a döntésedhez.